Sok szeretettel köszöntelek macskás birodalmunkban!

Budapesten lakunk, a cicáink pedig családtagként élnek velünk.
Pár mondatban szeretném bemutatni, hogyan is kerültünk
a Maine Coon-ok csodálatos világába.
Kislányként vidéken cicák társaságában nőttem fel, édesanyám elmondása szerint a 3 éves koromban feltett “Mi leszel ha nagy leszel?” kérdésre már akkor a következő választ adtam: “Cica!” ,majd rámutattam kiscicámra.
Több mint két évtizedet kellett várnom, hogy komolyabban foglalkozhassak a macskatenyésztéssel,
de bevallom, nagy boldogsággal töltött el minden perc amit addig cicáimmal tölthettem el. Ennélfogva természetesen nagy tapasztalatra tettem szert a macskák tartásában, viselkedésük megértésében.
12 éves perzsa cicám elvesztése után nem bírtam sokáig.
Nagy űrt hagyott a szívemben, és ezt nem tudta kitölteni sem tengerimalac, sem egyéb kisebb állatka, így újra fellángolt az érzés:
CICÁT SZERETNÉK!!!
2007-ben párommal keresgélésbe is kezdtünk, majd hosszas utánajárás után a Maine Coon mellett döntöttünk.
Hatalmas termete azonnal rabul ejtett minket, így 2008 februárjában végre megvettük első gyönyörű Maine Coon cicánkat, Ashantit.
Őt kedvencnek vettük, így ivartalanítottuk, de már ekkor tudtuk,
nem marad egyedül …

A következő évben meg is találtuk Ramsest. Ő szerelem volt első látásra! Gyönyörű, robusztus és hosszú testalkatú. Minden képzeletet felülmúl kedvessége és szeretete – amit mindig kimutat – mindenkit rabul ejt.
Ő képes az ölünkben is elaludni, feltéve ha elfér …

Következő évben Hologram alias “Csicsi” érkezett hozzánk, akit már 2 hetesen kiválasztottunk. Rá több mint egy évet vártunk, hogy egy ilyen adottságokkal és színnel rendelkező nőstény cicánk legyen.
Ő egy igazi tündérkisasszony, de egyben férfifaló is, hisz azonnal kiválasztotta magának Csabit a páromat, és persze Ramses is megtesz mindent, hogy udvarolhasson neki.

Végül, de nem utolsó sorban Moira érkezett hozzánk, gyönyörű fekete nőstényünk. Nagy dumás kiscsaj, és imádja a hasát, legszívesebben egész nap csak enne! Már pici korában is ő volt az, aki utoljára hagyta el a tálkát. Momónak neveztük el őt, imádjuk a kis ördögfiókát!
Természetesen ezzel a körnek még nincs vége…

A tenyésztést hobbiként, a cicák iránt érzett szerelem és ragaszkodás miatt választottuk. Számunkra ők mindennél fontosabbak, ezért az egészség fenntartására és megőrzésére rendszeres orvosi felügyeletet,
steril környezetet és kiváló minőségű tápot biztosítunk nekik.
Cicáink negatív FIP, FIV, FELV, PKD és HCM genetikai és ultrahang tesztekkel rendelkeznek!
Tenyészetünk cicái kiállításokon címeket szereznek, díjakat nyernek, így van Európa Bajnok és Bajnok is, valamint rendszeresen kapnak Fajtagyőztes és Különdíjas elismerést is!
Jövőbeli célunk a minőségi Maine Coon állomány megtartása és javítása. Ha bármilyen kérdésed lenne, szívesen állunk rendelkezésedre!
Kellemes cicaböngészést és időtöltést kívánok!
Vértesi Melinda
Nézz meg minket az alábbi oldalon is:
Linkcsere – linkgyűjtemény oldalak



